KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK – ERDŐK HETE

Már hagyománnyá vált iskolánkban, hogy az Erdők Hete rendezvénysorozat keretében a hetedik és nyolcadik osztályosok a Kisalföldi Erdőgazdaság erdészeitől meghívást kapnak, hogy egy kirándulás keretében megismerkedjenek a hansági erdőgazdálkodással. Az idei tanévben egyik diákunk erdész édesapja volt a vezetőnk. Segítségével több állomáshelyre is eljutottunk. A diákok előadást hallgattak az erdőkről, az erdőkben folyó sokszínű munkáról. Idén kiemelt témaként az erdők felújításáról, az új erdők telepítéséről, az erdei iskolákról is érdekes információkat hallottak a tanulók.

Az egyik állomáshelyen agancsokat nézhettünk meg, a tanulók meg is foghatták a trófeákat. Megismerhettük a lepkecsapda működését is. Utunk során alkalmunk volt a vadászfegyverek megtekintésére is. Nagy élmény volt a Királytói Erdészeti Múzeum meglátogatása. A tanulók az út során választ kaptak kérdéseikre, a továbbtanuláshoz is jó tanácsokkal látták el őket kísérőink. Nagy élmény volt, hogy a séta során még Ausztriába is átléphettünk.

 A következő hétvégén újabb kirándulás következett a Szombathely közelében található Velembe. A korábbi években családdal már többen jártak a híres gesztenyefesztiválon, de iskolai szervezésben most először jutottak el a rendezvényre tanulóink.

Odafelé úton egy rövid megállót tettünk Bükön, majd az Erdők Hete alkalmából átadott Terv utat néztük meg. Az út Kőszegtől vezet Kőszegdoroszlón, Cákon és Kőszegszerdahelyen át Velemig. Csodálatos erdei környezetben gyönyörködhet a látogató az őszi színpompában.

Velembe érve óriási tömeg látványa fogadott bennünket. A vidék legjellegzetesebb növényéből, a szelídgesztenyéből igazi gasztronómiai kiállítás részesei lehettünk. Ahogy sétálgattunk az árusok között mindenütt gesztenyéből készült ételeket kínálgattak: gesztenyés kürtöskalácsot, gesztenyepürét, gesztenyés rétest, gesztenyelekvárt, sült gesztenyét.

Elleshettük a gesztenyesütés ősi technikáit is. Közben az amatőr művészeti csoportok bemutatóikkal szórakoztatták a vendégeket. Különösen a gyermekszínjátszók, népi táncosok és zenei programok tetszettek a diákoknak. Sokan próbálkoztak kisebb dísztárgyak elkészítésével a kézműves foglalkozásokon. Néhányan lejegyezték a látottakat, sokat fényképeztek. Kár, hogy az eső miatt kicsit előbb haza kellett jönnünk.

Természetesen több kilónyi gesztenyével tértünk haza.

A gesztenyéhez kapcsolódva kézműves foglalkozást szerveztünk a diákoknak. Érdekes figurákat. asztali díszeket, állatokat alkottak a tanulók a gyűjtött vadgesztenyéből. Még társas játékot is készítettek. Az osztálytermek és a közösségi terem igazi őszi gesztenye varázsba öltözött. Az ügyes kezű lányok gesztenyés golyót készítettek, amit a foglalkozás végén jóízűen fogyasztottunk el. Nagyon jó hangulatban telt el a délután.

Bódainé Erdélyi Erika

  1. o. osztályfőnök

 

Tanulói vélemények:

„Nagyon jó kirándulás volt. Az erdészek körbe vezettek minket a területen, múzeumot is néztünk, ami nagyon érdekes volt. Voltunk a kilátón, az is tetszett.”

Károlyi Vanessza 8. o.

„Most voltam először a Gesztenyefesztiválon, érdekes dolgokat láttam ott. Megnéztük, hogyan sütik a gesztenyét, milyen eszközökkel készítik el. Ettem gesztenyepürét, sült gesztenyét, véres kolbászt. Kicsit hideg volt, csöpögött az eső. Remélem, jövőre is el tudok menni.”

Gartner Martin 8. o.

„Már régi hagyomány, hogy minden ősszel Velemben gesztenyefesztivált rendeznek. A hegyoldal tele van gesztenyefával. A fesztiválon sok gesztenyés ételt lehet kóstolni. Népi kirakodó vásár és népi mesterségek bemutatója is volt.”

Magyar Rebeka 8. o.

 

„A Gesztenyefesztivál nagyon jó rendezvény. Sok program van, melyek szórakoztatóak felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. Rengeteg árus van, akiktől gyrost, hamburgert, hot-dogot, meg persze gesztenyét lehet venni. Sok ismerőssel találkoztunk.”

Molnár Dániel 8. o.

„Hétfőn délután gesztenyegolyókat és gesztenyéből figurákat készítettünk. Nagyon élveztem a foglalkozást, vicces figurák születtek. Sok gesztenyegolyót ettem, jól is laktam.”

Visi Julianna 8. o.

„A diák önkormányzati gyűlés nagyon érdekes volt, sokat kézműveskedtünk, finom gesztenyegolyót ettünk. A gesztenyegolyóhoz a csokit gyertyával olvasztottuk. Sokat nevettünk.”

Árvai Máté 8. o.

„A kézműves foglalkozáson nagyon jól éreztem magam. Finom lett a gesztenyegolyó. Otthon is elkészítem ezt a családomnak.”

Szarka Patrícia 7. o

„ A gesztenyékből készített logikai társasjátékkal jót játszottunk. A gesztenyegolyóból az osztályfőnökünket is megkínáltuk.”

Ruzsik Fanni 7. o.

KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS01 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS02 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS03 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS04 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS05 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS06 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS07 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS08 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS09 KAPUVÁR-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-VELEM KIRÁNDULÁS10