ÖKOTÁBOR-GYENESDIÁS

Gyenesdiási táborozás

Dátum: 2015. július 19. – július 23.

INDULÁS

Vasárnap reggel háromnegyed nyolckor az iskola előtt izgatottan gyülekeztek a gyerekek szüleikkel. Mi, pedagógusok is izgalommal vártuk, hogy megérkezik e valamennyi gyermek, hiszen indulás előtt 12 órával még egy tanuló részvétele kérdéses volt. 8 órakor minden gyermek megvolt és elindultunk Vönöckre a 40. táborozó „begyűjtésére”. A tanulókat a Kiss – Trans szállította.

VASÁRNAP 2015.JÚLIUS 19.

Első megálló helyünk Celldömölkön a kráter volt. A tikkasztó meleg ellenére valamennyien lementünk a kráter mélységébe, hogy megcsodálhassuk a táj szépségét. Nagy meglepetésünkre a kráterban „sámánokkal” találkoztunk, akik bennünket is „elvarázsoltak” és velük együtt énekeltünk a Napnak. Ági néni a kráter felső széléről jelezte, hogy ő épp a Szent György vonalon áll, mi pedig a lej vonal és a Szent György vonal találkozásánál, a kráter közepén, érezhettük az energiák áramlását. Ezután mentünk a Kemenes Vulkán Parkba, ami két éve nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. Itt sok érdekes információt tudhattunk meg a vulkánok keletkezéséről, és működéséről. Felsorolták a vulkánkitörések előnyeit és hátrányait is, s ezeket a dolgokat filmen is megmutatták nekünk. Megtudhattuk azt is, hogy az épület kialakítása tükrözi egy vulkán felépítését.

Következő állomásunk a Sümegi vár volt. A kánikula ellenére is felmentünk a várhoz a meredek kaptatón. A várudvarban megnéztük a látnivalókat, élveztük a szép kilátást és hűsöltünk a várbörtönben. A gyerekeket hosszabb-rövidebb időre a „gyermekmegörzőbe” zártuk.  A várban lévő állatok közül a 9 napos kisgida tetszett a legjobban. Csoportunknak megmutatták a várkapu működését, így láthattuk a várgödörben elhelyezett csapdákat.  Majd az udvari bohóc mutatványait csodálhattuk meg.

Folytattuk utunkat busszal leendő szállásunk felé, mert 14 órára várták érkezésünket a Vadóctanyán, Gyenesdiáson. Elsőként megettük a meleg ebédet, majd a szobákat foglaltuk el. Kipakoltunk, majd teljes menetfelszerelésben indultunk a Balaton hűsítőnek gondolt habjai felé, hogy felhevült testünknek nyugvást találjunk. A Balaton 28 fokos vízével várt ránk.  Vacsoráig pancsoltunk. Vacsora után az udvaron játszottak a gyerekek az általunk hozott sporteszközökkel egészen az esti fürdés ideéig.

HÉTFŐ JÚLIUS 20.

Hétfői nap a fazekaskodásról szólt. Már délelőtt 11-kor elindult az első csoport a kerámiaműhelybe. Ebéd után pedig a gyermekek másik fele. Szép dolgokat készítettek. Amíg az egyik csoport agyagozott, addig a másik fele a Természet Háza Látogató Központban ismerkedett meg a Balaton élővilágával. Mindkét programot nagyon élvezték a gyermekek. Ezen programok után közösen indultunk a Központtal szemben lévő állatsimogatóba. Innen siettünk vissza szálláshelyünkre, hol vacsora előtt a csapat egyik felére lézerharc várt. Vacsora után esti fürdőzést rendeztünk a Balatonban.

KEDD JÚLIUS 21.

Keddi napunkat vitorlázással indítottuk. Egy órás csodálatos utazáson vettünk részt, ahol láthattuk, hogy milyen szép a mi magyar tengerünk. Ebédelés után élménystrandra mentünk. A gyerekek számos vízi játékot próbálhattak ki, de a vízparton sem unatkoztak. Billiárdozni, csocsózni, trambulinozni is lehetett. Fájó szívvel hagytuk ott strandot 6 óra magasságában, hogy időben visszaérhessünk a Vadóctanyára vacsorázni. Vacsora után egy nagyon interaktív koncerten vehettünk részt, ahol közösen énekelhettünk Huzella Péter Kossuth-díjas művész úrral.

SZERDA JÚLIUS 22.

Szerda délelőttöt a Vadóctanyán töltöttük. A gyerekeket 3 csapatra osztottuk és így mérhették össze tudásukat és ügyességüket egymással. Majd az érdeklődők kézműveskedhettek. Közösen készítettünk emlékül egy hűtőmágnest Nóra néninek, szállásadónknak, aki mindig leste kívánságainkat. Ebéd után strandolni mentünk. Vacsora előtt azok a gyermekek próbálhatták ki a lézerharcot, akik hétfőn kimaradtak belőle. Esti programunk focimeccsel és karaoke partival zárult. A Vadóctanya másik táborozó csapatával ( véseiekkel )  barátságos mérkőzést játszottunk, amelyben természetesen mi győztünk. Éjjel 11-ig pedig mai és retró slágereket énekeltünk az étkezőben. Az éjszaka is mozgalmasan telt, a gyermekek nehezen aludtak el, mert tudták, hogy az utolsó éjszakájukat töltik ezen a kellemes helyen.

CSÜTÖRTÖK JÚLIUS 23.

Csütörtöki napunk is nagyon mozgalmasan telt. A hőség ellenére jól bírtuk a kinti programokat is.  Keszthelyen a Balaton Múzeumot jártuk körbe, ami számos érdekességet mutatott nekünk és interaktív jellegével vidám perceket nyújtott számunkra. Szabadtéren elfogyasztott ebédünk után, egy órától a Kis-Balaton Tájvédelmi Körzet csodálatos növény- és állatvilágával ismerkedtünk meg. A több, mint három órás barangolás a természetvédelmi egységben sok érdekes látvánnyal gazdagított bennünket. Hazaérkezésünk előtt, utolsó állomásunk Zalaszántó volt, ahol megnéztük a Béke Sztupát. Itt fogyasztották el a gyermekek az általunk készített finom szendvicseket. Tele hassal indultunk haza.

ÉRKEZÉS

Kapuvárra, iskolánk elé este 7 órára érkeztünk. A szülők nagy izgalommal várták gyermekeiket. Egy gyors élménybeszámoló után minden gyermek hazament családjához épen, egészségesen és teli élményekkel.

 

Gyenesdiási tábor – gyermekbeszámolók

Dátum: 2015. július 19. – július 22.

 

Árvai Máté 8. osztály:

Fazekasműhelyben gyönyörű alkotásokat láttunk. Jó volt saját kézzel elkészíteni ezeket. Kedvesen vendégül láttak minket. Megtekinthettük mások alkotását is. Voltak érdekes játékok. Sokféle, mindennapokban használatos tárgyakkal is találkoztunk. Még egy jó kis kertislag a fürdésünket is biztosította ebben a melegben.

 

Varga Dóra 5.c osztály:

Nagyon jó volt a Sümegi vár. Egy meredek út vitt fel oda minket. Izgalmas volt, hogy egyre feljebb mentünk rajt. Szép volt a kilátás, sok érdekes dolgot láttunk. A gyerekmegőrzőben vicces fotókat készítettünk.

Jó volt az állatsimogatóban.

 

Rákli Petra 8.d osztály:

Fazekas: Amikor odaértünk az ottani néni elmondta a műhely történetét. Azután sorszámot kaptunk és így hívtak minket. Én egy kis vázát készítettem. A bácsi pontosan elmondta, mit hogyan tegyek és még segített is. Amikor végeztünk, hátramentünk játszani egy népi diós logikai játékkal. Az agyagozás nagyon érdekes volt. Mire elkezdődik az iskola, addigra kiégetik és elküldik névre szólóan az alkotásainkat. A végén mindenkit megdicsértek, hogy milyen ügyesek voltunk.

 

Nagy Barnabás 8.d osztály:

Élménypark: Először is az tetszett, hogy viszonylag kevesen voltak. Nagyon jó és izgalmas játékokat próbálhattunk ki. Volt billiárd, léghoki, csúszda, kajak, trambulin és mini golf is. Nagyon meleg volt, így jól esett a hideg víz. A kajakozás tetszett a legjobban, pedig fárasztó és nehéz volt, még vízhólyag is lett a kezemen. Be kellett kenni magunkat sokszor a nap miatt. Estére jól elfáradtunk.

 

Szemeti Alexandra 6. osztály:

A Természet Házában sok mindent megtudhattunk a Keszthelyi-hegységről, hogy milyen növények és állatok uralják a területet. Bemutatták egy kisfilmben azt is, hogy az állatok hogyan élnek itt. Egy kis feladatlappal próbáltak minket csoportmunkára ösztönözni, de ez nem mindenkinek tetszett, de nekem nagyon!

 

Tapolczai Jázmin 8. osztály:

Egyik reggel hajózni mentünk. Nagyon meleg volt, de ezt ellensúlyozta a szép kilátás. A vitorlás hangos bemondója elmesélte a vitorlás és a környék történetét. Láthattuk, hogyan kell vitorlát bontani.

 

Török Dzsenifer 7. osztály:

A koncertet nagyon élveztem. Az tetszett a legjobban, amikor Zsófi néni mekegett. Jó és hangulatos dalokat hallottunk. Ahogy Péter bácsi ígérte, nem volt unalmas. A hangulat is jó volt.

 

Szombath Simon Marcell 5. osztály:

Én a lézerharcot vártam a legjobban. A 7-8. osztályosok már hétfő este kipróbálhatták a lézeres fegyvereket. Mi, kicsik, izgatottan néztük, hogy lövik ki egymást a játékosok. Mi ötödikesek és a 6. osztály szerdán küzdhettünk meg egymással. A felállított rejtekhelyek, fák és bokrok mögül lövöldöztünk egymásra. Kár, hogy hamar vége lett.